Betegjog

“Munkám alappillérei a következők lesznek: a Betegek az elsők, a Fogyasztók az elsők”- nyilatkozta John Dalli, az EU egészségügyi biztos-jelöltje az Európai Parlamentbeli meghallgatásán. Elmondta, hogy víziója, hogy az “Európai Polgárok hosszabb és egészségesebb életet éljenek”, és hogy “a jól informált fogyasztók tájékozott döntést tudnak hozni, hogy mely termékeket és szolgáltatásokat kívánják fogyasztani”. Mindemellett a prevencióra kíván fókuszálni az egészségügyi szektor fenntarthatósága miatt.

A vita során a környezeti, népegészségügyi és élelmiszerbiztonsági, belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottságok EP-képviselői a betegjogok, a gyógyszercsomag, a klónozott állatokból készült élelmiszerekre vonatkozó törvényhozás, a genetikailag módosított organizmusok, a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatására vonatkozó javaslat, a gyermekek védelme, valamint a kollektív kárpótlás témájában kérdezték Mr. Dallit.

A betegjogok az első helyen a gyógyszercsomagban

Dalli elmondta, hogy a gyógyszercsomag két nem vitatott pontjában (gyógyszerfelügyelet és hamisított gyógyszerek) minél gyorsabban tovább kíván gördülni, de a harmadik részt, a betegtájékoztatást újra kívánja értékelni, “több betegperspektívát hozva a javaslatba”.
Arra a kérdésre, hogy hogyan kíván egyensúlyt teremteni a betegek és az ipar igényei között, Dalli azt válaszolta, hogy a betegeket helyezi előtérbe, de “ez nem zárja ki az erős elkötelezettséget az iránt, hogy a gyógyszeriparban továbbra is fennmaradjon a verseny”.
Dalli szerint az egészségügyi perpektíva mindennél előbbre való, de hozzátette, hogy lehetséges lenne a “nyer-nyer szituáció” elérése. A betegek perspektívájának előtérbe helyezését az EP-képviselőkre és a betegszervezetekre bízná, amelyeket “megfelelően támogatni kell.”. Úgy véli, új ötletekre van szükség a finanszírozásukhoz.

A gyógyszerhamisításra vonatkozóan Dalli elmondta, hogy a hamisítványok “nemcsak a betegekre, hanem az innovációra is veszélyt jelentenek”. A gyógyszerek online kereskedelmére vonatkozóan azt nyilatkozta: “keményen fogok dolgozni azért, hogy ugyanazok az ellenőrzések vonatkozzanak az online világra, mint az offline világra.”

A betegmobilitási irányelv előmozdítása

Dalli egyetért azzal, hogy a határon átívelő egészségügyi ellátásban a betetgjogok érvényesülését elő kell mozdítani. Arra fogja összepontosítani erőfeszítéseit, hogy megállapodást sikerüljön elérni.
Az információ kulcsszerepet játszik a fogyasztók hatalommal való felruházásában

Dalli keménykezűen kíván fellépni az alkohol, a dohányzás és az elhízás problémáinak megoldásában. Kulcsfontosságúnak a betegek tájékoztatását tartja, nem pedig a törvényeket. Úgy véli, hogy minél korábban tájékoztatják a gyermekeket ezek káros hatásairól, annál jobb, és ehhez megfelelő költségvetésre van szükség.

A fogyasztóknak “jól informáltnak kell lenniük”, így maguk dönthetik el, mi a jó számukra és mi nem. Azt is hozzátette: “nem azt akarom megmondani nekik, hogy mit egyenek, hanem azt, hogy mi az, amit esznek”.

Dalli elmondta, hogy ő lenne a felelős a fogyasztóvédelmi kérdések koordinálásáért a Bizottságon belül, és biztosítaná, hogy minden javaslatnak legyen fogyasztói szemszögből származó inputja.
Klónozott állatok – jelentés egy éven belül
Dalli azt reméli, hogy egy éven belül jelentést készítenek a klónozási kérdések kezeléséről, amelyet aztán az Európai Parlamentben megvitatnak.

Génkezelt organizmusok – független tudományos tanácsadásra van szükség

Dalli a génkezelt organizmusok kezelésére vonatkozóan elmondta, hogy “a döntésünk alapja tudományos, ugyanakkor különösen fontos, hogy biztosítva legyen, hogy az adott javaslat független”. Hozzátette, hogy tanulmányozni fogja a különböző ügynökségekben a felülvizsgálatok függetlenségét.

A génkezelt organizmusokat tartalmazó élelmiszerek címkézésére vonatkozóan megígérte, hogy “aktívan tekintetbe vesszük és megfontoljuk a probléma minden aspektusát”.

Tilos az állatok hormonokkal kezelése az EU-ban

“Tilos hormonokkal kezelt állatokat importálni az EU-ba, és nemzetközileg is meg fogom védeni ezt az álláspontot”. Azt elkerülendő, hogy egyes tagállamok szigorúbb szabályozást vezessenek be, mint a többi, mindenhol magasabb szintű védelmet kíván szorgalmazni.

Gyermekek védelme

Dalli elmondta, hogy felügyeleti kapacitásképzésre van szükség a játékok standardizálása terén, mivel a tagállamoknak gyakran nincsenek megfelelő eszközeik erre.

Kollektív kárpótlás

Dalli úgy véli, hogy “nemcsak akarat, hanem mozgalom is van a kollektív kárpótlásra vonatkozóan”, és együtt fog működni a többi biztossal, hogy kidolgozzák az erre vonatkozó megfelelő törvénykezést.(AZS)

Szerző: agent.re  2010.01.23. 18:04 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://betegjog.blog.hu/api/trackback/id/tr401695836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.